Még nincs hivatalos eredmény, de az már biztos, hogy a romániai EP-választások eredményeképpen az RMDSZ is küldhet legalább 2 képviselőt az Európai Parlamentbe, és Tőkés László is bejutott.

Talán jobb így. Talán. Mert a balhé előbb-utóbb ki fog törni, hiszen az EP néppárti frakciójában valahogy együtt kell dolgozni, és bár az EU-s miliő valamennyire nyilván fegyelmezi majd a feleket (főleg az elején), a pad alatt megy majd a rugdosás. Ami előbb-utóbb kibukik.

Miért kibékíthetetlen ez az ellentét? Röviden: Tőkés és Markó Béláék a magyar történelemből már jól ismert kuruc-labanc ellentét modern kiadását prezentálják immár évek óta.

(Ismeretlen magyar festő: kuruc-labanc csatajelenet. Forrás: Magyar Elektronikus Könyvtár.)

Az RMDSZ a klasszikus labanc stratégiát követi: megegyezni az elnyomó idegen hatalommal, de mindenáron. 1996 óta, mióta a párt minden regnáló kormánykoalíciónak tagja (vagy kívülről támogatja), kompromisszumok sorozatát kötötte meg a mindenkori román kormányzattal, elvileg a magyar érdekek védelmében. Fél szeme közben folyton Bécsen, akarom mondani Bukaresten: meddig lehet elmenni, mi az, ami még belefér, mi az, ami már nem. Másik szeme pedig a radikálisokon, akik egyre hangosabban követelik: csapjunk már végre az asztalra, elég a mutyiból, a korrupcióból, a végeláthatatlan alkuk sorozatából. Lesz autonómia vagy nem lesz autonómia, a kutyaúristenit?!

Tőkés László a romániai kurucok vezére, az örök ellenzéki (vö. protestáns). Ráadásul nemcsak habitusában forradalmár, hanem tényleg az: konkrétan ő robbantotta ki az 1989-es romániai forradalmat, az élete kockáztatásával. Békeidőben azonban használhatatlan. Nem is csoda: akikkel az ember egyszer már harcolt, azokkal nehezebb utána nyugodtan leülni és tárgyalni. (Igaz, voltak már a magyar történelemben olyanok, akiknek ez sikerült: pl. gróf Károlyi Sándor és Görgey Artúr. Igaz, ők mint hazaárulók maradtak meg a nép emlékezetében, részben a mai napig.) Ez a magyarázata annak, hogy a forradalmak hősei a legritkább esetben lesznek a konszolidáció levezénylői is egyben.  Sőt, a konszolidációt általában olyan politikusok viszik végbe, akik az azt megelőző harcokban nem az első sorokban küzdöttek (pl. Deák Ferenc). De ha Tőkést nem is érdekelte a történelem, legalább a saját hiúságára hallgathatott volna, és mondhatta volna magának: a csúcson kell abbahagyni.

A romániai magyarság ezúttal nem akarta véglegesen letenni a garast sem a labancai, sem a kurucai mellett (pedig az anyaország pártjai erőteljesen noszogatták). Ez, ha úgy vesszük, egyfajta józan belátásról tanúskodik, olyasmiről, ami szokatlan erény a magyar politikában.

Ezzel együtt a kérdés nyitva maradt: mi lesz a folytatás? Tudnak-e együtt dolgozni egymással az Európai Parlamentben a bejutott RMDSZ-esek és Tőkés László? Továbbmenve: ki fog győzni az erdélyi magyarság lelkében: a kuruc vagy a labanc? Mikor borul, és főleg merre borul a bili?