Az előbb már mondtam, hogy régi mániám nekem a rádió. Ami jó, mert mostanában nagy mozgolódás van a rádiók környékén: az elmúlt év egyik nagy eseménye  Magyar Rádió, azon belül is főleg a Petőfi átalakítása volt. Az újév nagy dobása pedig Puzsérék rádiós feltámadása: holnap délután 5-kor debütál a Radiocafén a Szélsőközép.

Most nem is csak afelett örömködöm, hogy a már jól ismert, kissé idegbeteg tónusú közéleti megmondás ismét ott fog hemzsegni az éterben, bár ennek is, nagyon is. Azt tartom a magam részéről izgalmasnak, hogy pont a Radiocafé fogadta be őket, én ezt az adót ugyanis családostul rendszeresen hallgatom, és eddig pont ez hiányzott belőle: a politika és a közélet (leszámítva az esélyegyenlőségi témákat, de azok engem különösebben nem érdekelnek). Nyilván jó üzlet ez nekik, mivel Puzsér azért valószínleg hoz hallgatókat, de talán nemcsak erről van szó. Hanem arról is, hogy a Café törzsközönsége az a 20-30-as pesti értelmiség, amelyik nem nézi le egy az egyben a politikát (ellentétben mondjuk a Nagy Generációval, azaz a szülők nemzedékével). Igénye, az volna rá. Na nem (csak) a nettó pártpolitikára, a szép lassan konzerválódó régi beidegződésekre, hanem a közt ténylegesen érintő témákra, az egészségügyi reformtól a tömegközlekedésig. (Ez a célközönség pl. a fogyasztói jogok tekintetében is sokkal tudatosabb, lásd pl. Tékozló Homár.) Ebből a szempontból teljesen logikus lépés a Radiocafé részéről a profil bővítése, még ha nem is biztos, hogy teljesen tudatos.

Olyan furcsa, hogy ehhez képest a közrádió mintha téli álmot aludna. Lehet, hogy ez Such György kemény munkájának a jele, a háttérben dolgoznak a légkalapácsok és van finommechanika is, készülnek a műsortervek, tombolnak az agyak - de azért lassan jó lenne valami eredmény. Persze, örülünk, hogy Farkasházy repült, az ember mindig a legnagyobb porcicákkal kezdi a takarítást, na de mi jön a helyébe? A nagyon zene teljesen rendben van, de - bármilyen banálisan hangzik is - műsorok is kellenének. Tök jó, hogy plusz egy olyan adó van a Café mellett, amelyik nem junkzenét sugároz, és vidéken is fogható. De ez kevés.

Igazából nem is csak műsorok kellenének, hanem arcok. Összetéveszthetetlen arcok, akik lehetnek akár kicsit gázosak is, de nem baj, legalább karakteresek. Ilyen például a Cafén a zenei szerkesztő, Nesta, aki - mint minden valamirevaló zenebuzi - enyhén sznob, mindenesetre ez elég ahhoz, hogy a sztenderd hétköznapi reggeli műsor (Milliók reggelire) egyik állandó kelléke az ő rituális szívatása legyen. (Na halljuk, Nesta ma reggelre milyen borzalmat készített be nekünk a lejátszóba stb.) Folyamatosan szállítja a mainstream világzenei újdonságokat, kifogástalan(nak szánt) angol kiejtéssel tájékoztatja a közönséget a legfrissebb heti zenei top 10-ről, tökéletesen képben van az aktuális nyugati értelmiségi zenei trendekről - és ez így teljesen rendben van, még ha egy kicsit vicces is, vagy egyenesen idegesítő. Néha hülyét kapok a hatszázadik afro-worldmusic előadótól vagy az aktuális gogolbordellótól, de a rádió az ide-oda tekergetés közben összetéveszthetetlen, és ez a fontos. Van mihez viszonyulni, van mit szeretni/néha kicsit utálni. (És akkor még lehetne más műsorokat/arcokat is említeni, mert a rádiónak nemcsak a zenei profilja éles, de erről talán később.)

Valami ilyesmi kéne a Magyar Rádiónak is, meg persze azon belül a Petőfinek, a vállalható zene önmagában kevés. Suchnak valószínűleg nehéz dolga van, de néha az előremenekülés is jó megoldás.

Például nyilván meredek lett volna, de meghívhatta volna a facér Puzsért, hogy vezessen közéleti műsort a közrádióban. Puzsér mint közszolga, a Szélsőközép mint közszolgálati műsor.

Meredek lett volna?

(A képet a hungarianjazz.com-on találtam.)