Pedig pont valami ilyesmit akarok mondani, amolyan langyosat.
Röviden: én nem megyek el szavazni, és ezt ajánlom mindenkinek. Tóta W.-vel értek egyet: hülye kérdésekre nem kell válaszolni, márpedig ezek hülye kérdések. A tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj az egészségügy, illetve a felsőoktatás átalakításának egy-egy részleteit jelentik, amelyeket nem lehet kiragadni az összefüggéseik közül. Ez igaz akkor is, ha egyébként támogatjuk pl. a tandíjat, és igaz akkor is, ha nem. Népszavazást nem érdemes ilyen témákról tartani, mert a választópolgár ilyen szakpolitikai részletkérdéseket egész egyszerűen nem képes megítélni. Nem az ő dolga, hanem a képviselőké: a kormányé meg az ellenzéké. Nyújtsanak be róla törvényjavaslatot, szavazzák meg vagy éppen le, vitassák meg, osszanak-szorozzanak. Erre vannak, nekem ezzel semmi dolgom.
A népszavazás szerintem olyan nagy jelentőségű kérdések eldöntésére alkalmas, amelyekhez nem kell feltétlenül szaktudás, mert egyszerűek, könnyen átláthatóak mindenki számára, aki komolyan veszi azt, hogy ő állampolgár (lásd például 1990-ben a négyigenes népszavazást). Vagy ha bonyolultak is, olyan nagy jelentőségűek, hogy a népnek kell dönteni bennük (pl. új község létrehozása, EU-csatlakozás, de más országokban gyakran kell népszavazást tartani az alkotmány módosításáról).
Ezt persze mind a kezdeményező Fidesz, mind a kormány tudja. A népszavazás most is hűségpróba: ha igennel szavazol, akkor fideszes vagy, ha nem, akkor kormánypárti (igaz, a kormányoldal megosztott, hiszen az SZDSZ kampányol az egyértelmű nemre, az MSZP kampánya taktikai megfontolásokból úgy jön, mintha menne). Teljesen elsikkad az, hogy pl. a tandíj ab ovo elvetendő dolog-e, vagy pedig egyébként jó lenne, csak épp ebben a formájában haszontalan. A kérdés arra redukálódott, hogy akarnak-e az emberek többet fizetni, vagy sem. Vagy még inkább arra, hogy Orbánék össze tudnak-e elég kormányellenes protestszavazatot gyűjteni, ami után... lemond a kormány? Elszégyelli magát? Egyszerűen csak vereséget szenved? Mindegy, a biciklit tolni kell előre, különben felborul.
Én ebben nem akarok részt venni. Ez egy újabb mókuskerék, amibe bele akarnak gyömöszölni, és hűségnyilatkozatot akarnak belőlem kicsikarni egy olyan kérdésben, amelyet nem az én dolgom eldönteni. Persze nem szívesen hagyok ki szavazást, mert az állampolgári passzivitás az olyan snassz, de azért minden hülyeségbe nem kell beszállni.A kísértés persze nagy. Kerpel-Fronius Gábor például arra buzdít, hogy rajzoljak pöcsöt a szavazólapra, és ezzel a gesztussal - az érvénytelen szavazattal - fejezzem ki, hogy mit gondolok erről az egész nyálverésről, és úgy általában a politikai elitről. Szeretjük a Kispált, nem arról van szó, de valahogy mégse tetszik az ötlet. Talán azért, mert nem túl konstruktív módja a politikai elittel szembeni kritikának. Egy dacos elutasító gesztus, ami tényleg alkalmas lehet az elégedetlenség kifejezésére, de csak akkor, ha nagyon sokan élnek vele (mondjuk százezres vagy milliós nagyságrendben), egyfajta passzív rezisztenciaként. Erre pedig nincs sok esély, az emberek morognak, elégedetlenek, de még egy passzív rezisztenciához is túl passzívak (szubpasszívak, haha). Másrészt nem következik az érvénytelen szavazat(ok)ból semmi. Ha elutasítjuk a jelenlegi elitet, akkor már azt is meg kéne mondani, hogy kit állítsunk a helyére. Legyen-e új erő, és ha igen, akkor ki, milyen programmal? Erre ez a népszavazás nem alkalmas.
Ellenpélda: 2004-ben elmentem a kettősállampolgárságos népszavazásra, pedig azt a kérdést legalább akkora hülyeségnek tartottam, mint ezt a mostanit. Sokáig nem is akartam elmenni. Aztán úgy gondoltam, hogy bármennyire is álkérdés a kettős állampolgárság, és bármennyire is alkalmatlan arra, hogy népszavazás döntse el, el kell menni. Mégpedig azért, mert minél kevesebben mennek el, és minél kisebb az igenek aránya, annál nagyobb pofont kapnak a határon túli magyarok. Az ő helyzetükben egy efféle elutasító gesztus borzalmas hatásokkal járhat, végképp elidegenedhetnek tőlünk. Tehát elmentem és igennel szavaztam erre a kérdésre, ha úgy tetszik, kármentő jelleggel: ha már valaki volt olyan szemét, hogy felelőtlenül iderángatott egy álproblémát, legalább az érintettek ne szívjanak nagyot (akiknek a micsodájával épp a csalánt verik).
De itt és most én nem látok olyan helyzetet, amikor egyfajta erkölcsi kötelesség lenne letenni a voksot egyik vagy másik irányba. Orbán hajtja a mókuskereket, mert muszáj neki előre menni, Gyurcsány pedig már pihenne egy kissé. Mi ebbe a játékba nyilvánvalóan mókusnak kellünk, hajtani a kereket.
Én még egyszer nem szállok bele.
(A kép forrása: www.kert-diosd.hu)
Friss kommentek